25. Milyen legyen az új környezeti szabályozás?

A jelenlegi környezeti szabályozás eredménytelenségét a környezet állapotának romlása bizonyítja. A szabályozás elégtelen, mert

- téves megközelítésen, az egységes környezet elemekre bontásán alapszik

- átterheléseket hoz létre az egységes környezeti rendszerben

- úgy akarja a környezet állapotát megóvni, hogy közben nem szabályozza kellő módon a természeti erőforrások és környezeti tér felhasználásának módját és mennyiségét

- képtelen szabályozni a különböző tevékenységek együttes hatásnak eredményét

- a rendszer megnyilvánulásait a rendszer egyes elemeinek szabályozásán keresztül kívánja biztosítani.

A környezetet károsító kibocsátások esetében a negatív externáliák internalizálása sem tekinthető elfogadható szabályozó eszköznek. A környezeti károkozás megfizetése, beépítése az árakba, ugyanis nem vonja magával a károsodások megszűntét. Ezzel szemben "kiváló" eszköz, hogy kiterjessze a problémát, hiszen a fennálló probléma orvoslása állandó erőforrásinputokat igényel.

Az eredménytelen szabályozás okaiból következik a szükséges új megközelítés.

a. Mivel egy környezeti rendszeren belül élünk, így a szabályozásnak is univerzálisnak kell lennie, a nemzeti szabályozásokat globálisan össze kell hangolni, s minden szereplőre vonatkoznia kell a szabályozásnak.

b. A szabályozásnak nem elsősorban az egyes tevékenységek kimenetelét kell előírni, hanem a végeredményt meghatározó bemeneteket.

A jelenlegi környezeti szabályozás eleinte főleg, és még ma is, output oldalon szabályoz, azaz mi kerül ki a rendszerből. Ez sem teljes hatáskörű, mert elsősorban a termelési folyamatok szennyezőanyag kibocsátására koncentrál, s kevésbé törődik a termék környezeti tulajdonságaival, annak életciklusonként megnyilvánuló tulajdonságaival. Az életciklus szemléletről ma inkább csak beszélünk, mintsem azt következetesen számon kérnénk.

A szabályozás mai törekvése, hogy magába a rendszerbe is beavatkozzon. Vállalati szinten ilyen beavatkozást tud kiváltani az IPPC szabályozás, vagy a gazdaság rendszerszintjén a közgazdasági szabályozás, pl. ökoadók bevezetése.

A rendszerbe történő beavatkozás magas kockázati tényezőket jelent, hiszen objektíve sem ismerhetjük meg egy rendszer működését. Az un. ökoadók bizonyos termékcsoportokra vonatkoznak, vagy bizonyos támogatások bizonyos tevékenységeket kedvezményeznek. A rendszer elemei viszont rendszerként működve kijátsszák a szabályozó szándékát, a rendszer kitér a szabályozás szándéka elől. A rendszerbe történő beavatkozásra csak akkor lenne esélyünk, ha minden elemét képes lennénk valamilyen szabályozással a helyes irányba befolyásolni, de erre rendszerelméleti alapon semmi esély sincs.

A szabályozás szempontjából ezért a rendszert fekete dobozként kell kezelni. Jól mutatja ezt a problémakört a piac működésének természete is. Klasszikus vita, hogy hagyjuk-e a piacot szabadjára, vagy pedig terelgessük ökoszociális irányba. Ugyan mindenki a piacgazdaság eszméjét hirdeti, csupán azt nem látja, hogy a piac agyonszabályozott. A piac megnyilvánulása természetesen összeadódik a szabályozás és saját törvényszerűségeinek eredőjeként, s biztosan nem a szabályozás szándékának megfelelő megnyilatkozásokat fog mutatni. 

Ami viszont nagyon érdekes, s ez a szabályozás alaphibája, hogy nem szabályoz, vagy alig, input oldalon. Nevezetesen nem szabályozza, hogy miből mennyi, pl. mennyi és milyen erőforrás, anyag és energia, juthat a rendszerbe, pedig logikus, ahol kibocsátás van, ott bebocsátásnak is kell lenni. A rendszer hatékony működését nyilván úgy tudom fokozni, ha folyamatosan elveszem tőle az inputokat. Bőséges, korlátozatlan input esetén a rendszer nincs hatékonyságra kényszerítve. Igaz, ezt szeretnénk elérni az output, és a rendszerszabályozással is, de mint láthatjuk, a rendszer kitér ez elől a kényszer elől, mert képes kerülőutakon (átterhelések a globális térben, átterhelések a környezeti "elemek" között) hozzáférni megszokott forrásaihoz.

A fentiek értelmében a követendő szabályozási modell input és output oldali kell, hogy legyen, viszont a rendszert fekete dobozként kell, hogy kezelje, s nem szabad a rendszer elemeibe beavatkozni. Azaz a piacot is érintetlenül kell hagyni, csupán világos peremfeltételeket kell szabni számára az output és input oldalon.

c. A szabályozásnak egyszerre kell kielégítenie a jó környezeti állapot megóvását, a természeti erőforrások fenntartható- használatát, s a térszerkezet megőrzését

A szabályozás alapja az egységes környezeti rendszermodell, amely az ember szempontjából a környezetet állapotként, erőforrásként és térként értelmezi. Ezek közül az erőforrás és tér input, az állapot output értelmű. Az input oldalon a szabályozást az elvétel jellemzi, azaz a maihoz képest kevesebb erőforrást, és térhasználatot kell a rendszerbe betáplálni, míg output oldalon szabályozni kell a kibocsátható hulladékok milyenségét. A hulladék kibocsátás mennyiségi szabályozása azért nem szerepel itt, mert az anyag és energiaáramok csökkentése eleve magával vonja a mennyiségi csökkentést, viszont nem jelenti automatikusan a szennyezési tulajdonság, erősség, toxicitás csökkentését. Szűkített input oldalon ez a kérdés azért oldódik meg, mert a termelési rendszereket rákényszeríti a vertikális összekapcsolódásra, hogy azok egymás outputjaival táplálkozzanak. Ha szűkítjük az egyébként nem környezetidegen kibocsátásokat, csökkenthetjük a termelési hatékonyságot. A szabályozásnak input oldalon tehát szigorúan tiltó jellegűnek kell lenni bizonyos toxikus anyagféleségek esetében.

Jól látható, hogy az input és output oldali szabályozás erősíti egymást. Az input oldali szabályozás, amelyet gazdasági szabályozó eszközökkel kell megoldani, csökkenteni fogja az output oldali kibocsátásokat, viszont az output oldali szabályozás kiszelektálja azokat az erőforrásféleségeket, amelyek feldolgozása során nem elkerülhetők a toxikus kibocsátások. Output oldalon a szabályozó eszközök tiltó, jogi eszközök.

d. nem csak az egyes tevékenységeket, hanem a tevékenységek összességét is szabályozni kell

Az üvegházgázok kibocsátásának szabályozási rendszere az összes kibocsátható gáz mennyiségén keresztül próbál szabályozni. A kibocsátás legjavát azonban az szabja meg, hogy mennyi fosszilis energiát táplálok a rendszerbe. Mindenki tudja, hogy naponta 1.5 millió hordó többlet olaj kerül a világgazdaság rendszerébe. Akármilyen hatékony energiafelhasználás valósul meg a rendszeren belül, ez a többlet akkor is többlet kibocsátást eredményez. Mégsem jut eszébe senkinek, hogy a folyamatot input oldalon állítsa meg.

Amennyiben képesek vagyunk az inputok csökkentésére, akkor annak egyidejű globális következménye, hogy csökken a

• szennyezőanyag mennyiség kibocsátása;
• az erőforrások felhasználása (anyag és energia input);
• a térfelhasználás (fizikai értelemben csökken, vagy stagnál, hatásterületben csökken)

Az anyag és energiafelhasználás, a hulladékkeletkezés, vagy közlekedés mértékének abszolút szétválasztása a gazdasági növekedéstől tehát azt igényelné, hogy a nevezett tényezők mértékét fixáljuk. Mint az Európai Unió adatai mutatták néhány szennyezőanyag kibocsátásának vonatkozásában a relatív szétválasztás megvalósítható, ám az is megkérdőjelezhető, ha ismerjük a környezeti teher export-import mérlegét.

A következő jelentős kérdés, hogy milyen szinten kellene fixálnunk a környezetterhelés mértékét. A teoretikus válasz ugyan adódik, nevezetesen a környezeti eltartó-képesség szintjén. Ám, ha nem tudjuk, hogy nemzetgazdaságunk hol áll saját környezetünk eltartó-képességéhez képest, akkor ez elég nehéz feladat. Arról nem beszélve, hogy sem a határtalan környezet, sem a globalizálódó világ nem teszi lehetővé az eltartó-képesség országhatárokon belül kiszámíthatóságát.

Olyan spekulatív megközelítésekből, mint ökológiai lábnyom, tudjuk, hogy az emberiség globálisan, s mi magyarok, nemzetei határainkon belül, már meghaladhattuk a környezet eltartó-képességét. Ha ez igaz, akkor nem rögzíthetjük anyag és energiafelhasználásunkat, környezetbe történő kibocsátásainkat, térfelhasználásunkat a jelenlegi szinten, hanem azokat alacsonyabb szinten kellene megvalósítanunk.

Három lehetséges forgatókönyvet kell tehát felvázolnunk a jövő számára.

Eredmény: Nő a gazdaság, nő a hatékonyság, a hatékonyság ellenére nő az összes környezeti terhelés. Az eltartó-képesség rohamosan csökken, a növekedés nem fenntartható. Belátható időn belül összeomlik a társadalom, szerencsésebb esetben csak az életszínvonal csökken.

2. A jelenlegi szinten limitáljuk az összes környezeti terhelést.

Eredmény: A hatékonyság javulása miatt a limiten belül is nőhet a gazdaság, de mivel már túlléptük az eltartó-képességet, ezért az eltartó-képesség folyamatosan csökkenni fog, s a növekedés fenntartása nem lehetséges. Az összeomlás ideje tolódik ki, de nem elkerülhető, mert túlléptük az eltartó-képességet.

3. A jelenleginél alacsonyabb szinten limitáljuk a környezet terhelését (legalább 25%).

Eredmény: A gazdasági növekedés átmenetileg visszaesik, a hatékonyság növelésére megnő az igény. A növekvő hatékonyság újraindítja a gazdasági növekedést. A gazdaság a hatékonyság bővülésének mértékében növekedhet. A környezet eltartó-képessége regenerálódik, s nő. A növekvő eltartó-képesség és a hatékonyság egymást támogatják, s meghatározzák a gazdasági bővülés mértékét.

Az egyetlen járható út tehát, ha globálisan csökkentjük a jelenlegi fogyasztás/terhelés mértékét, mégpedig az eltartó-képesség feltételezett szintje alá. Ezt minél hamarabb, lehetőleg még ma meg kellene tenni, de a világban végbemenő folyamatokat tekintve ez teljesen irreális. A józan megfontolás azt mondaná, hogy fokozatosan csökkentsük az erőforrás-fogyasztás/ terhelés mértékét, pl. húsz éves távlaton. A kérdés persze, hogy van-e erre elegendő időnk, van e még húsz, akárhány év haladékunk. Ti., ha átléptük az eltartó-képességet, akkor annak csökkenése miatt, a kitűzött időben nagyobb mérvű csökkentést kellene végrehajtani, mint az azonnali csökkentési szükség.

Sajnos az is teljesen egyértelmű, hogy a legjobb környezeti tudattal rendelkező nemzet sem lenne képes elszigetelt, helyi lépést tenni, a globalizálódó világban, anélkül, hogy nem büntetné magát gazdaságilag. Legfeljebb szimbolikus, jelzés értékű intézkedések megtételére van lehetőség, olyanokra, mint amelyeket néhány ország alkalmaz is, mint, pl. a termékdíjak, ökológiai adók. Ezek mértéke azonban messze nem elegendő a kívánt változások eléréséhez, illetve szabályozó hatása rendszerint eltérül a rendszer egészében.